Híriszony

Hogyan lett híriszonyom?

Manapság nem vagyok képes végignézni egy híradót. Először azt hittem velem van a baj, de azután rájöttem, hogy nem feltétlenül. A mai hírszerkesztők, leginkább egyetlen dologban versenyeznek egymással. Hogyan lehet teletömni a híreket "látszólag" fontos dolgokkal és katasztrófákkal. Ez utóbbinál gondosan felsorolva az összes korábbi hasonlót, míg a végén az ember azt sem tudja, hogy most éppen melyik a friss hír. A híradók megpróbálnak egyéniek és különlegesek lenni, de alapvetően a bemondók különböztetik meg egymástól őket. Sőt, néha még..., de ezt hagyjuk. Nem akarok könnyes nosztalgiába fulladni, de régen a híreket olyan emberektől hallottam, akiknek ÖNÁLLÓ gondolataik voltak, és legalább megpróbálták őket értelmezni a nézők számára. Olyan riportműsorokat láttam, ahol a riporterek - mint például Vitray Tamás vagy Déri János - izgalmas embereket mutattak be vagy olyan sorsokat, amelyek elgondolkodtattak. Néha még példaképeket is találhatott magának az ember...

Ez ma sem változott, de a minőségről most inkább nem mondanám el a véleményemet. A mai példakép nem az, aki az emberi kitartás, művészi nagyság, sportteljesítmény vagy a tudomány határait feszegeti, hanem olyan valaki, akit már igazán nehéz lenne alulmúlni. Régebben nagy élvezettel hallgattam a Maksa Híradót, amely számomra megteremtette az általam most újragondolt hírek alapjait.

Nem szeretnék szélmalomharcot folytatni a Médiával, csupán egy alternatívát kínálok azoknak, akik már megcsömörlöttek a napi hírektől, és akik mulatságos kitérőt tesznek velem, hogy megtapasztalhassák, milyen egyszerű használni a híradók retorikáját, BÁRMIRE...